„Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem!"
Egyházmegyei Tanács 2018. április 11.

Egyházmegyei Tanács 2018. április 11.

A Borsod-Gömöri Református Egyházmegye 2018. április 11-én tartotta Egyházmegyei Tanácsának éves ülését Kazincbarcika-Felsőn.

Szőnyi Tamás esperes köszöntő szavai után Kolumbán Gábor Kazincbarcika-felsői lelkipásztor Isten Igéjével bíztatta az egybegyűlteket.

Közös éneklés és imádság után Szőnyi Tamás esperes megnyitotta a tanácskozást, külön köszöntötte Dr. Kiss Miklós egyházmegyei tanácsost 85. születésnapja alkalmából.

A napirendi pontok a hivatalos sorrendben és rend szerint haladtak.

Dr. Demeterné Iski Gizella egyházmegyei számvevő ismertette a 2017. évi zárószámadást valamint a számvizsgálói jelentést, melyet a Tanács tagjai egyhangúlag elfogadtak.

A Tanács megtárgyalta az előadói jelentéseket, melyeket adott téma felelősei ismertettek, felkészülésképpen az Egyházmegyei Közgyűlésre, amely 2018. május 12-én lesz Miskolcon, a felsővárosi református templomban.

Az előadói jelentéseket követően Kovács Árpád Ferenc egyházmegyei pénztáros ismertette az egyházmegye 2018. évi költségvetését, melyet a tagok szintén egyhangúlag elfogadtak.

A tanácskozás egy közös ebéddel, imádsággal és Szőnyi Tamás hálaadó záróbeszédével ért véget.