A geleji református presbitérium még a 2009-es év első gyűlésén hozott elvi döntést arról, hogy a gyülekezeti életet – ebben a csöndes és békés, mély református gyökerekkel rendelkező, dél-borsodi kis faluban – fel szeretné pezsdíteni, s a missziónak eddig ki nem próbált eszközeivel igyekszik a falu reformátusságát megmozdítani.
Nyári hittanos tábor, gyülekezeti kirándulás és egy gyülekezeti nap terve is megfogalmazódott januárban. E tervek 2009. július 6-11-ig, az első alkalommal megrendezett Geleji Református Hét programsorozat keretében valósulhattak meg a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye, Gelej Község Önkormányzata és az egyházközség támogatásával.
A napközis rendszerben szervezett táborban 22 gyermek számára kínálkozott lehetőség rátalálni Krisztusra és az Isten szerinti, valódi értékekre. A hét vezérigéje a Mt 6,19-21-ből a következő volt: ?Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön? hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben? Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is?. A hét lebonyolításában hárman voltak kiemelten segítségemre: feleségem, Alexáné Poncsák Gyöngyi lelkipásztor-pasztorálpszichológus, Victor László mezőcsáti beosztott lelkipásztor és Üveges Sándorné óvodapedagógus.
A hét napjait fél 10-től a templomban – gyermekek és gyülekezeti tagok közösen – áhítattal és gitáros énektanulással kezdtük. Itt igyekeztünk arra, hogy az ifjúsági énekek mellett református énekeskönyvünk énekeiből is minden nap tanítsunk, hiszen a tanév során, a hittanórákon, erre kevés idő marad.
Az áhítatot követően a szülők, presbiterfeleségek és gyülekezeti tagok által felajánlott süteményekből, gyümölcsökből tízóraizhattak a gyermekek, majd bibliai igeszakaszokkal ismerkedtek, és kézműves foglalkozás keretében dolgozták fel azokat. Az ebédet az önkormányzat ingyen biztosította a résztvevők számára. A délután sem telt unalommal, hiszen a gyermekek játszhattak a parókiaudvaron, és sok szép alkotást készíthettek. Lehetőségük volt népi játékokat kipróbálni, gólyalábon járni, kabátgombból ?brúgót? készíteni, üvegmatricát festeni, gyertyát mártani, üveget kenderzsineggel díszíteni, kendőt festeni, emlékplakettet vagy termésképet készíteni, kulcstartót fonni. A keddi napon a Mezőcsáti Kistérség Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai is segítettek a foglalkoztatásban, és délután izgalmas vetélkedőt rendeztek számukra. A napokat délután 3 órától ismét templomi együttléttel, énekléssel zártuk.
A hét eseményeit a csütörtöki napon gyülekezeti kirándulás szakította meg, melyen 47-en vettünk részt. Utunk első állomása a Bélháromkúti Apátság volt, ahol az árpádkori templom és kolostorrom mellett, e békés környezetben tartottunk áhítatot. Megnéztük az ősi épületet, innen indultunk tovább Szilvásváradra. Az ebédet követően kisvasúttal felmentünk a Szalajka-völgybe, s a bátrabbak az Istállós-kői barlanghoz vezető meredek útnak is nekivágtak. A völgy végigsétálása után este fáradtan, de élményekkel gazdagon térhettünk otthonainkba.
Szombaton gyülekezeti nappal zárult az eseménysorozat. Presbiterek gondoskodtak az asztalok, padok előkészítéséről, az asszonyok süteményt sütöttek, és a nap hivatalos kezdetére, délután 2 órára már az üstökben is rotyogott a pörkölt-alap. A nap első részében istentiszteleten vettünk részt, majd köszönetünket fejeztük ki támogatóinknak. A második részben a gyermekek számoltak be a hét során tanultakról. Elénekelték az új énekeket, magukhoz vették az addig kiállításként bemutatott kézműves alkotásaikat, és kis ajándékban részesültek a heti munkájukért. A harmadik programpont főszereplője az énekkar volt, akik már pünkösd előtt készülni kezdtek e napra. Közös éneklésük volt a gyermekekkel, és megtanítottak néhány éneket az egész gyülekezet közösségével is. Valóságos vegyes kórus alakult néhány perc alatt. Mindezek után a kb. 75 főnyi gyülekezetünk asztalhoz telepedett, és közösen fogyasztottuk el a vacsorát. A nap tábortűzzel zárult.
Aki részt vett e héten, lélekben gazdagodott, hitében erősödött. A gyülekezet számára jó érzés volt átélni, hogy geleji gyülekezetként nem csak egyházfenntartói járulékot várunk tagjainktól, hanem adni is tudunk, mégpedig a legdrágább kincsünket, a Krisztusban való közösség élményét nyújthatjuk az embereknek, ami nem csupán lehetőségünk, de kötelességünk is. A kincs, amely Isten Országának kincse, továbbadásra vár, és hisszük, hogy ma is sokan örömmel fogadják azt. A hét során készült fényképek erről tanúskodnak.
Alexa Gábor
lelkipásztor
