Miskolcon, a belvárosi református templom méltóságteljes falai között tartotta meg évi rendes közgyűlését a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye.
A tanácskozás Meleg Attila lelkipásztor áhítatával vette kezdetét, majd a jelenlévők számbavétele és a határozatképesség megállapítása után Tirk Tamás főgondnok köszöntötte a megjelenteket, és hivatalosan is megnyitotta a közgyűlést.
A beszámolók sorát Szőnyi Tamás esperes nyitotta meg, majd a közgyűlés résztvevőit köszöntötte Tóth-Szántai József, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Csöbör Katalin és Kiss János országgyűlési képviselők. Üdvözlő szavaival tisztelte meg az eseményt továbbá Dr. Molnár Pál, a Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka és Kusnyír László, az Abaúji Református Egyházmegye esperese is.
A köszöntések után ünnepélyes pillanatok következtek: sor került azoknak az egyházközségi lelkipásztoroknak a beerősítésére, akik megválasztásuk és beiktatásuk után most hivatalosan is megerősítést nyertek szolgálatukban.
Mivel az előadói jelentéseket a közgyűlés tagjai előzetesen megkapták, az ülésen ezek elfogadása, valamint a hozzájuk fűzött hozzászólások megvitatása képezte a tárgyalás fő vonalát. Ezt követően a gyülekezetek és lelkipásztorok által előterjesztett kérelmek kerültek napirendre, amelyekről a közgyűlés döntéshozó tagjai határoztak.
A közgyűlés egyhangú szavazással állapította meg a Borsod-Gömöri Református Egyházmegye szavazati számértékét.
A tanácskozás hivatalos részének lezárását követően dr. Palicz Róbert főgondnok, a vendéglátó Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség nevében szeretettel hívta meg a jelenlévőket közös ebédre, amelynek a székház nagyterme adott otthont.