Főtiszteletű
Kolumbán Gábor
lelkipásztor
Kazincbarcika-Felső
„…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené” Rm 9,16
Kolumbán Gábor vagyok, a felsőbarcikai és berentei reformátusok lelkipásztora. Abban a gyülekezetben szolgálhatok immár 28 esztendeje, ahol nevelkedtem. Édesapám és nagyapám is a BorsodGömöri Református Egyházmegye kebelében végezték lelkipásztori szolgálatukat, így számomra saját, személyes identitásom miatt is fontos, hogy ide tartozhatok.
Teológiai tanulmányaimat Sárospatakon végeztem, ahol olyan tanároktól tanulhattam, akik nehéz időkben álltak helyt, és a tudományon kívül személyes hitvallásaikat is megosztották velünk, melyek egy irányba mutattak: „féljétek az Istent és néki adjatok dicsőséget” (Jel 14,7). Pataki öregdiákként az én életemben is igaz, hogy az ott kiépült baráti, szolgatársi kapcsolatok meghatározóak maradtak.
Az azóta eltelt közel három évtized alatt a gyülekezet türelmes szeretetétől övezve válhattam lelkipásztorrá, és vállalhattam egyre több feladatot az egyházmegyei közösség szolgálatában. Egy gyülekezet ugyanis sosem önmagában létezik, része egy nagyobb közösségnek, melynek részesülhet támogató erejéből, és amelyért ugyanakkor felelősséget is visel. Így adatott meg nekem, hogy helyettes és felügyelő lelkészként, egyházmegyei számvevőként, később pedig egyházmegyei és egyházkerületi főjegyzőként nagyon sok gyülekezetbe eljutottam, sok időt tölthettem lelkipásztorokkal, gondnokokkal, presbiterekkel, megismerhettem örömeiket és gondjaikat. A feladatomat közöttük úgy értelmeztem, hogy mindazzal, amit lehetőségként kaptam, segítséget és támogatást nyújtsak. Sokat tanultam ezekben a látogatásokban a kis gyülekezetek sajátos világáról, a nagy gyülekezeteket érő kihívásokról, és megtapasztalhattam, közösségeink milyen sokszínű és áldásos missziói szolgálatot végeznek. Amit biztosan megértettem: szükségünk van egymásra. A legkisebbeknek a legnagyobbakra, a nagyoknak a kicsikre. A létszámbeli különbségek gyakran eltakarják szemünk elől a másik ajándékait, és tudatos egymásra figyelés nélkül mindannyian szegények vagyunk.
Személyes szolgálatom különös öröme az iskolai szolgálat és az idősekkel való találkozási lehetőség, de tudom azt is, hogy sok közös tennivalónk van abban, hogy intézményeink és gyülekezeteink egymást gazdagítva élhessenek és lehessenek a bizonyságtétel helyei.
Hálás vagyok a gyülekezetemnek, hogy szeretettel adnak helyt tágabb református közösségeink alkalmainak, és vendégszeretetükkel szívesen szolgálnak. Sok ilyen kezdeményezés és áldott alkalom részese lehettem más gyülekezetekben is, az ő támogatásukat, erősítésüket, a közös szolgálatok szervezését kiemelten fontosnak tartom, mert így gazdagodhatunk egymás hite által.
Hálás vagyok feleségemnek, aki mindezekben támogat és hűséges szeretetével terheim hordozásából is részt vállal.
Köszönöm mindazoknak, akik az esperesi tisztségre való jelöléssel támogattak és visszajelzést adtak arról, hogy fontosnak tartják az Egyházmegye közösségéhez való tartozás erősítésének feladatát. A tisztség fogalma számomra nem pozíció, hanem munka, erőfeszítés és szolgálat. Nem egyéni feladat. Az Egyházmegye építésében mindenkire szükség van. Jelen kell lennünk és elérhetőnek kell lennünk egymás számára, közösségben és beszélgetésekben kell közösen meglátnunk utunkat, feladatainkat, felelősségünket és lehetőségeinket. Ideálként egy olyan közösséget látok magam előtt, akikről a körülöttünk élők az tudják mondani: ezek szeretik egymást! Mert „arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást” (Jn 13,35). Ez egy olyan ideál, amelynek eléréséért érdemes szolgálatba állni, terheket viselni. Nekem is és mindnyájunknak.
Amennyiben a közösség úgy dönt, hogy megbíz ezzel a feladattal, azt úgy szeretném vállalni, hogy számítok Victorné Kardos Erika lelkipásztor testvérem főjegyzői szolgálatára, valamint szintén a közösségi döntésre hagyatkozva Tirk Tamás testvérem főgondnoki szolgálatára.
Amennyiben a közösség másként dönt, az itt ismertetett célok elérése érdekében mindent meg fogok tenni erőm és tehetségem szerint a szolgálatba álló új vezetés támogatására.
Isten adjon mindnyájunknak békességet, bölcsességet és hűséget! Mert „…nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené”.